Suhanó ifjúságom recsegve morajló rianás, felhőkön átszűrődő játszi fénypontok tükröződései mentén, magos hegyek ölelte völgyek befagyott tengerszemének csipkézett jegén.

Letelt az egy hónap. 30 nap. Ezért összegzem az eredményeimet Elekes Enikő Edzés- és étkezési naplója alapján.

Először is ki kell ábrándítanom a drukkereimet, sajnos nem sikerült ténylegesen minden nap írnom és jegyzetelnem a naplóba. De a lényege valójában ennek a naplónak nem az, hogy a "soha nem írok naplót, sose mozgok, sose eszek egészséges ételeket" állapotból egyik napról a másikra átessünk a ló túloldalára, hanem az, hogy fokozatosan szoktassuk magunkat egyfajta figyelemre, aminek a koncentrációs centruma mi magunk és az egészségünk kell legyen. A napló ezeket a fókuszpontokat nagyon jól megadja és vezet minket a tudatosabb és felelősségteljesebb életmód felé.

A 30 napos kihívásokból sem mindent tartottam be.

A napi 1 perc plankot már az első nap elvetettem. Milyen egyszerűnek tűnik 30 napra tenni egy ilyen egyszerű fogadalmat, hogy minden nap csak 1 percig ugyanazt megteszem... de nem. Még azt az egy percet is sajnáltam elvenni mástól.

A buddhista meditációk egyik legalapvetőbb gyakorlata, hogy egy héten keresztül minden nap ugyanabban az időpontban csukd be a szemed és számolj el 10-ig. Végtelenül nehéz, pedig nagyon egyszerűnek tűnik. Az ember elfelejti, később jut eszébe, hirtelen nincs kedve, mert fontosabb dolga akad..... ezer dolog jöhet közbe... pedig mennyiből állna megcsinálni, és legyőzni az akaratunkat, ami folyton ellen akar állni, hogy megtegyük, amit vállaltunk. A célja az lenne ennek a gyakorlatnak, hogy amit elterveztük azt meg is valósítsuk, ahhoz ragaszkodjunk. Győzzük le a környezeti tényezőket, a lelki tényezőket és minden tényezőt, ami ebben meg akar akadályozni bennünket. Ez végtelenül nehéz sokszor. 

Nem sikerült minden nap megdícsérnem magamat 5 dologért, de azért igyekeztem betartani, és minél több pozitívumot keresni magamban napközben is. Egy idő után azon kaptam magamat, hogy észerveszem, ha valami pozitívat csináltam, ha valamit ügyesen csináltam. Hogy észerveszem, és tudok büszke lenni magamra. Kis simogatások a léleknek önmagamtól. Aztán azon kaptam magamat, hogy elkezd kialakulni a bizalom önmagam irányába, ami egyáltalán nem volt rám jellemző... az "úgyse fog sikerülni", a "ne is álmodj róla"...mondatok voltak jellemzőek. Most ezek háttérbe szorultak és a bizalom sokkal erősebb lett és az önmagamba vetett hit. A legérdekesebb ezügyben, hogy az egy hónappal ez előtti vizsgámon az egyetemen úgy izgultam, hogy mindenem remegett, pedig megajánlott jegyem volt és csak a nevemet kellett felírnom a lapra, meg a dátumot. Most egy rendes egy órás vizsgára életemben először úgy mentem be, hogy tudtam, hogy sikerülnie kell. Mert készültem. És végre tudtam bízni a saját tudásomban. Ez azt gondolom fantasztikus előrelépés.

Mivel tejérzékeny vagyok, így hát tejmentesen étkeztem. Emiatt se csokoládét, se süteményeket nem eszem.

Az alkoholmentes hónapot betartottam. Nagy tanulság volt. Boldog vagyok, hogy végigcsináltam. Az életemhez teljesen hozzá tartozott, hogy barátokkal, kollegákkal ha találkoztunk, akkor alkoholt ittunk, vagy ha hazajöttem és kedvem volt a családdal meginni egy pohár sört, bort, akkor velük. Része volt az alkohol az oldott beszélgetésnek, a bulinak, az ünneplésnek, a kirándulásoknak, a gratulációknak, az esti lelazításnak, a feszültségek oldásának, a napozásnak, a síelésnek... Örömünkben, bánatunkban, feszültségünk miatt, büszkeségünkben, mindig volt ok egy pohárka italra. Bár azt gondoltam nem fog nagyobb gondot okozni az egy hónap alkolmentesség, de bizony okozott. Folyton kívülállóvá váltam azáltal, hogy nem koccintok a többiekkel és amikor ők a második pohárka után is újra töltenek és már artkulálatlanabb a beszédük, egyre erőszakosabban érvelnek, egyre nagyobb marhaságokat beszélnek, egyre furábban mozognak és egyre jobban eluralkodik rajtuk az ego és az öntudat...olyankor én ezt józanul figyeltem tisztán és tudatosan...nem tetszett. Soha, sehol. Az embereknek rettenetesen rosszul áll az alkoholos befolyásoltság. És bizony már egy pohár bor vagy sör is nagyon látszódik mindenkin. Nagyon nehéz volt józanul nézni ezt. Józanul megélni azt, hogy egy ivós társaságba nem tudok asszimilálódni rendesen. Amikor a második pohár után is töltenek, akkor meg egyenesen menekülnöm kell. És a legnehezebb az volt, amikor megbántott valami, de nagyon, és otthon, tanulás közben nem szürcsölhettem el egy lazító pohárka bort, vagy sört. Ez egy durván feszült nap után maga volt a ráeszmélés arra, hogy bizony alkoholista vagyok, mert annyira zavar, hogy nem ihatok, mint mikor egy függő nem gyújthat rá, vagy nem veheti be a drogot, amitől lenyugszik.  DE ez a felismerés, hogy eddig sose vontam meg magamtól az alkoholt, ha idegesen értem haza és most amiatt szenvedek, hogy nem ihatok alkoholt a feszültségeim lenyugtatására, megerősített, hogy soha többé ne tegyem. Soha többé ne akarjam a feszültségeimet alkohollal lenyugtatni esténként, ugyanis az olyan, mint mikor a sarat nem töröljük fel, hanem rátszünk egy szőnyeget, hogy ne látszódjon. Két ilyen napom volt a hónapban. De mivel nem fedtem el a bennem felgyűlt feszültséget, így kénytelen voltam a problémákat megoldani mihamarabb, hogy ne feszüljek többet tőlük, merthogy nem ihattam alkohol, amivel eltompíthattam volna. Tehát az alkohol stoppot folytatni szeretném amennyire csak lehet. Ünnepek alkalmával lehet, hogy felmentem magam.Meglátjuk.

Nem sportoltam minden héten háromszor. A harmadik héten vírusos torokgyulladásom lett, így azon a héten teljesen leálltam mindenféle edzéssel. Utána meg annyira közel volt a vizsga, hogy minden szabadidőmet arra áldoztam. Nem tudott fontosabbá válni a mozgás a tanulmányaimnál. De ötös lett a vizsgám, ami mindennél nagyobb sikerélményt jelent számomra.

Végül bár nagyon elleneztem, de vettem multivitamin kapszullát. Két nap egymás után bevettem, harmadnapra megbetegedtem. Azóta nem vettem be.

A víz rendszeres ivását egyszerűen nem sikerül beiktatnom. Örülök, ha két decivel eszembe jut inni. Ehelyett sajnos elkezdtem kólát inni és kávét is egyre többet. Ez a vizsgaidőszak miatt van. Borzalmas egészségtelen. Tegnap először főztem magamnak teát. Szeretnék átszokni arra.

Ebben a hónapban összesen három nap volt, amikor olyan dolgokra szántam az időt, ami feltölt, és örömmel tölt el és csak rólam szól. Ezt a napló Énidőnek hívja. Egyszerűen elfelejtek magamra figyelni. És a kötelességeimen kívül eszembe se jut, hogy mást csináljak. Énidő az én esetemben azt jelenti, hogy megengedem magamnak, hogy 2-3 órával tovább aludjak vasárnap.

Alvás? Hmm... jobb ha nem írom le mennyit aludtam a hónapban. Már így is mindenki nagyon aggódik emiatt. Azért azt elárulom, hogy ha nagyon fáradt vagyok, akkor hiába nem akarok aludni, elalszom és hiába akarok felkelni, még ha üvöltenének mellettem se ébrednék fel.

Bakancslistám egy volt a hónapban, Leányfalu. Máshol nem jártam a lakóhelyem, a munkahelyem és az egyetem bermuda háromszögén kívül. Dejó lenne elutazni, kirándulni a természetben. Nagyon hiányzik.

Bár csak egy hónapot tűztem ki célul, most még inkább érzem a vágyat, hogy aktívan folytassam a naplót. Mert nagyon sokat segített és még ha nem is tartottam be feszesen minden fogadalmamat, azért önmagamhoz képest rengeteg dolgot tettem, ami pozitívan fejlesztette a fizikumomat, az egészségemet és a lelki világomat. Sokkal tudatosabban figyelek önmagamra, az engem ért hatásokra és arra, hogy minden nap tegyek önmagamért.

Minden nap egy egy lépést tenni a tudatos és egészséges életmód és gondolkodás felé olyan hatással van az életünkre, ami megfizethetetlen. Sikert, boldogságot, egyensúlyt, harmóniát, koncentráltságot, fegyelmezettséget, rendszert hoz az életünkbe. Azoknak is, akiknek ez nyomokban se volt jelen az életében, mint nekem.

Mindenkinek csak ajánlani tudom a legőszintébben, szívem legmélyéről, hogy kezdje el. Én eredetileg azt terveztem, hogy csak 30 napig csinálom a naplót, de egészen biztos, hogy folytatom.