A második nap olyan, mint egy utazás a szitáló köd hideg, párás fátyolán át, ahol már feldereng az örökkévalóság fénye a hegyorom mögött, kirajzolva megtépázott körvonalait a tájnak.

Ma már 4 órát aludtam. A reggelem szokásosan indult a 10 perc alatt embert csinálok magamból projecttel. Nálam nem az a baj, hogy másoknak meg akarnék felelni, hanem az a baj, hogy önmagamnak nem tudok megfelelni soha. Így ma reggel úgy döntöttem elfogadom és büszke leszek rá, hogy öregszem, trottyosodok és ráncosodok és nem tettem fel a Barbie baba maszkomat. Valahogy így néz ki egy kitömött vámpírűző woodoo baba is. Ez az én RÉMisztő eleganciám, tökéletesen beleillenék az Addams Familybe.

Ma mintha a villamos is suttogva zakatolna, nehogy megtörje a csendet, nehogy megtörje e ritka, rebbenékeny pilleszárny harmóniát. Nem jutott ülőhely, ezért szétnéztem, elkezdtem megszámolni hányan olvasnak könyvet és hányan mélyednek a telefonjuk képernyőjébe. Az arány nyolc könyv, hat telefon, egy női magazin. Igazam volt, mosolyodtam el, a nyomtatott kiadványok olvasása átvette a hatalmat a tömegközlekedésen. Olyan nyugodt most minden. A szabadság híd, mint a város szoknyájának finomra szőtt zöld csipkéje, most selyemfényű ködfelhővel átölelve dereng. Különleges ez a nap. Vajon lemaradtam valamiről? Hét éve nincs tévém, kiiktattam a népbutítást az életemből, nem kívánok részese lenni, ha jut ülőhely, akkor a villamoson szoktam híreket olvasni online, meg az ebédnél. De az elmúlt 2 nap erre nem jutott időm. Talán történt valami, amitől mindenki ilyen nyugodt lett? Vagy én voltam, aki eddig saját nyugtalanságomat vetítettem mindenkire? Ahh, dehogy. Lehet, hogy a csapvízbe kevesebb klórt raktak és attól lassult le mindenki. Olyan mintha átmostak volna mindenkit egy nagy Macskafogón. Őrületes béke és jólét van.... vajon ez meddig tartható?

Beérek üvegpalotámba, az asztalomhoz odasüt a nap, a virág, amit a névnapomra kaptam szeptemberben a munkatársaimtól, most csodálatosan kivirágzott újra. De ezúttal nem lila, hanem egyiptomi cinóber virágokat hajtott. Hogy lehet ez? Nem tudom, de nagy ajándéka ez a természetnek. Az élet apró csodája. Minden csoda 3 napig tart, mondják, de a szeretet amit előidéz bennünk, az megmarad. Mert az igazi szeretet örök és sose múlik el, legalábbis bennem nem. Lelkem kis kuckójában, puha párnákkal, lágy takarókkal körbeölelve őrzöm száz lakat alatt emléküket, s büszkén ringatom magamban kis szeretetmagjaimat, mik hol bimbóznak, hol virágozni kezdenek, hol megpihennek maghéjukba visszabújva. De belőlem ki nem téphetik soha!

Reggelire banánt ettem, napközben lassan szemenként elcsipegettem egy szőlőt. Minden falat mennyei nedű, végigcsorog a torkomon gyermekkorom Balatonszárszó-nosztalgiája CBA-s higításban. Megnyugtat, hogy hasonlít az eredetire. A papánál volt ilyesmi szőlő, szüreteltük minden évben. Az ebédemet a legjobb szándékkal elkövetett garázdaságnak nevezném. Édesapám hozta nekem a legjobb szándékkal a legjobb, legmentesebb, legbióbb helyről, tej-, szója-, gomba-, tojás- mentesen...szóval megkaptam a tökéletesen egészséges ételt, amit a legnagyobb szeretettel főztek a legnagyobb szeretettel hozták és mi volt az? Pürésített főttkrumpli fűszerezve, ami nyomokban főtt répát is tartalmazott. Szóval az ebédem szeretetpüré volt fütyülős répával.

Az egyik szerződéskötésre 4 hónapos kisbabával érkeztek. Nem tudom levenni róla a szememet... Fedezékbeee! -kiáltom, de késő, az anyai hormonok működésbe lépnek... Segítsééégg! ....elkap a "volna" hurrikán és örvényként sodor magával körbe körbe, önmagam körül, a koponyám körül, szédülök...meredten és csodálattal nézem a 3 gyerekes családot. "Istenem, nekem ez mért nem adatott meg? Miért? Egy férfi, akivel egy ilyen csodálatos családot biztonsággal felépíthettünk volna... egy férfi aki értünk dolgozott volna én meg otthon vártam volna a babáinkkal... egy férfi, aki felelősséget tudott volna vállalni értünk és azért élt volna, hogy mindenünk meglegyen... egy férfi, aki velem is eljött volna mindig szerződést kötni, hogy átolvassa, mielőtt aláírom... egy férfi aki megvédett volna, aki mögöttem állt volna, aki biztatott volna, mikor írok egy mesét... aki átölelne,s mint egy kis törékeny virágszálat öntözne... akivel felvehetnénk a CSOK-ot..." Na Csitt!! Csitt! CSiiiiiííííííTTT! legyen... mondtam magamnak majdnem ezekkel a szavakkal és majdnem ilyen kedvesen...

Mire hazaértem olyan érzésem volt, mintha fényt ittam volna. Megettem egy pirítóst olivaolajjal, sóval. Nem hangzik jól, de én nagyon szeretem. Eszembejutott, hogy megígértem magamnak, hogy ma futni fogok. Nem vállalom hogy belebukjak a fogadalmaimba második nap, nem tudnám megbocsájtani magamnak, ezért ha leájulok is a gépről, akkor is futni fogok. -gondoltam. Bekapcsoltam az Utolsó szamuráj című filmet, legjobb figyelem elvonó, hogy ne arra koncentráljak mikor telik már le a fél óra. Ezt tűztem ki célul. 5 perc séta, 20 perc futás, 5 perc séta. Annyira izgalmas volt a film 25. perce, hogy muszáj volt plusz 5 percet ráhúznom a futásra, egészen felpörögtem. Háborús jelenet, a legnagyobb izgalom, a tömegpszichózis rám is hat, futnom kell az életemért és küzdenem, Tom Cruise-zal együtt, futok fiatalságom 150 centis szex szimbólumával, aki értem vív meg az egész világgal, vadul suhintja nagy éles-fényes kardját ide, s oda, üvölt, hogy Hátravonuláááás!, és én szaladok, szaladok, ahogy csak tudok, ő még mindig vív, már mindenki feladta, de még mindig, aztán már csak egyedül, öt "medve" ellen, -Jajj Tomi, vigyázz mögötted!!!, kiálltom, de olyan ügyes, tudja ő is....s mikor nyakon szúrja az egyiket, négyen törnek rá...jajj Tomi ezt jól megcsináltad magadnak, ezért lesz ejnye-bejnye...de a nagy szamuráj megkegyelmez neki, mert látja, hogy Tomi tigriserővel bír.

Mostmár megnyugodhatok. Sétálni kezdek. Végigcsináltam. 4,3 kilóméter. Nagyon jól esett. Zuhanyzás, fogmosás, csak egy percre ledőlök, aztán megírom az öndicséreteket, meg tanulok, csak egy perc, most igazán megérdemlem, csak egy...

Zzzzzzzz.....