Az önmegtartóztatás első napja olyan érzés, mint elkezdeni felmászni a Himalaya tetejére biztonsági kötelek nélkül, mezítláb, mikor ráfagyott a reggeli dér a kövekre.

Én a magam részéről az egész edzésnapló kitöltéséhez és a havi kihíváshoz egy nulladik nappal kezdtem neki, amelyiken egész nap csak vizet ittam. Ezt nem ajánlom senkinek, egyrészt mert nem része az edzésnaplónak, másrészt mert én nem vagyok se orvos, se szakember az ügyben, hogy ez másoknak jót tesz e, vagy sem. Mindenesetre nekem segített elindítani ezt az egy hónapot és ráfókuszálni az előttem álló kihívásra és megerősíteni magamat az elhatározásomban. Ezáltal úgy éreztem null pontra kerültem.

Mivel én rutinos tiszítókúrázó vagyok, és vízböjtöt jobb esetben minden hónapban tartok, ezért nekem ez nem jelentett, csak egy szokásos rituálét, amelyet akkor szoktam végezni, amikor valami fontos és nemes dologra készülök. Aki szeretné kipróbálni, annak előszöris azt ajánlom, hogy a víznap előtti 2 napon már mérsékelje étkezését, tartózkodjon a hústól is, hogy ne érje a szervezetét sokkosan az étel teljes megvonása. Illetve a víznap után se kezdjen el habzsolni, hanem csak fokozatosan mértékkel egyen az utána lévő két napon és kellő figyelemmel szoktassa vissza az emésztését az ételekhez. Ha te is tartanál egy víznapot, azt ajánlom mindenképpen maradj otthon. Lehetőleg családosok olyankor végezzék, amikor egyedül tudnak lenni, mert a tisztulásnak nagyon fontos része a lelki megpihenés, gondolataink lecsendesítése, a lehető összes stresszfaktor kizárása. Ezen a napon csak olvassunk, iszogassuk a vizünket, nézzünk filmet, vegyünk gyertyafényes forró fürdőt, hallgassunk lágy zenét, meditáljunk és élvezzük a létezést és figyeljük magunkat, az érzéseinket a testünk funkcióit. Az éhség hol felbukkan, hol eltűnik. Az evés iránti vágy úgy bukkan fel és tűnik el újra meg újra, mint a lágy szellőfúvásban a felhők. Én ilyenkor írni szoktam, vagy kutatómunkát végezni, ami annyira másra irányítja a figyelmemet, hogy már csak azt veszem észre, hogy vége a napnak, újra hajnal van és aludni kéne. A legszebb érzés mikor önmagunkat győzzük le. A saját akaratunk felett uralkodni felszabadító dolog. Ez tréningez arra, hogy megtanuljunk NEM-et mondani dolgokra. Magunknak is! Ne csak másoknak.

Az első napom egészen tipikusan kezdődött. Két óra alvás után, kapkodva zuhanyzás, fogmosás, wc, smink, öltözködés, cipő és kabát húzás között vitaminok, virágcseppek bevétele, gyógyvíz ivása... Közben felpillantva a tükörre induláskor megjegyzések tétele magamról magamban, bosszankodás, hogy megint nem volt időm meditálni reggel, se futni, pedig direkt megvettem a legtutibb futógépet, itt áll egy éve használatlanul, nem aludtam eleget megint, nem oldottam meg a maradék húsz függvényelemzést, sose jutok el így az integrálisig, kutatásmódszertanból és informatikából is haladnom kellett volna, úgy nézek ki mint egy ...... És itt megálltam egy pillanatra.

Mért kezdem minden napomat önmagam leszidásával? Vajon hogy alakulhatott ki ez bennem? Tényleg minden nap úgy indítom a reggelt, hogy valami miatt neheztelek magamra. Eddig ez nem tűnt fel, olyan természetes volt, most viszont belémhasított a felismerés, hogy minden napomat már az felkeléskor megmérgezem. Na ezt írta az edzésnapló, hogy ezek azok a rossz mantrák, amiket fel kell cserélni pozitívakra. Út közben újra meg újra elolvastam az edzés napló első pár oldalát, hogy újra bevéssem jó mélyen magamba, hogy mától mit vállaltam és megerősítettem magamat abban, hogy bizony ez egy nagyon jó önismereti túra is lesz egyben.

A Krisztina téren vettem almát és banánt reggelire és elsőként értem be a munkahelyemre. Ilyenkor senki nincs az emeletünkön. Rálátok a konyhából az Országos Széchenyi Könyvtárra. Figyelem egy ideig. Messze van és mégis oly közelinek tűnik. Félúton egy társasházat építenek. Darukkal emelik fel a nagy acél és vasoszlopokat és betontömböket. Hónapok óta vészjóslóan csattognak-kattognak abból az irányból. Még sose néztem arra. Most először nézek ebbe az irányba. Vajon milyen magasra húzzák majd a falakat? Ha felépítik, vajon látszódni fog e még innen? Gondolatban szárnyakat növesztek és úszok  a vágyaim tengerén, mint az égen a felhő-csónakok kapitánya. Elfordulok az ablaktól. Nem akarom nézni a bevehetetlen óceánt. Se hajóm, se szárnyam nincs, úszni meg nem szeretek az árral, hal meg nem vagyok. Az álmodozás csak elveszi az időnket. A nem létezőn nyugtatni elménket bolondság. Önbecsapás. A jövőn gondolkodni időpocsékolás. A jelenben kell létezni. Az az igazság ami ebben a pillanatban van, az a valóság, minden más elmúlt, vagy illúzió, vagy múló gondolat.

Visszatérek a jelenbe, eszembe jut milyen szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, hogy egészséges vagyok és hogy béke van. Belevetem magamat a munkámba. Reggelire megettem egy banánt, tízóraira egy almát, igyekeztem vizet inni, sikerült is vagy két decit délelőtt. Ez nálam nagy szó. Így délutánig eljuthatok a 4 deciig is és estére akár már egy literig. Menni fog ez, gondolom. Megdicsérem magamat. Eltelik a nap, nem állok fel. Projektből projektbe, tárgyalásból tárgyalásba, telefonból telefonba... leszaladok ebédelni a menzára, saláta, hasábburgonya, rántott cukkini...vajon ez egészséges? vajon ezt szabad? fut át az agyamon. Teljesen mindegy, ha még főztem is volna este, hogy tudjak ebédet hozni, akkor 2 órát se aludtam volna. Leülök enni, 10 percem van, de lehet annyi se, mert jönnek szerződést kötni, lehet mindjárt hívnak és tányérostul fogok visszamenni a negyedikre. Hirtelen körbenézek. Mérhetetlen magány tör rám. És ezer kérdőjel rohamoz meg, van e értelme bárminek? Hogy halálom óráján vajon arra fogok e gondolni, milyen jó, hogy éjjel nappal dolgoztam, vagy hogy megszereztem a harmadik diplomámat is, vagy a fák levelein átvillanó napfény ugrik e majd be, a Balaton Aranyhídja, amibe gyerekként fejeseket ugrottunk, vagy valakinek az arca, esetleg egy régi szerelmem ölelése, vagy ahogy táncoltunk a Frankhegyen a tűz körül, vagy amikor Salzburgban kiszöktem a kolostorból és a frissen trágyázott mezőn aludtam az Untersberg lábánál a csillagos ég és örök hó alatt és álomba imádkoztam magam boldogságomban, vagy Leányfalun a hajnali szent fürdőzés a Dunában... hirtelen felébresztem magamat az ábrándozásból, a gondolatok mocsarából, ami elkezdett elnyelni.

Minden diéta első napjaiban ugyanilyen hullámzó szokott lenni a hangulatom. - emlékeztetem magam... nem engedhetem meg magamnak hogy elnyeljen ez az érzés. Két órát aludtam ma is, tegnap is. Ismerem ezt az érzést, hamarosan megszűnik bennem a valóságos érzékelés és elkezdek egybeolvadni a levegővel, a testem relaxálódik és mindenen kívülre kerülök, valamiféle hófehér fantázia völgybe, ahol úszik a köd a dombok ölében, s csak egy-egy kerítés bukkan ki a tetején, meg egy templomtorony a felcsillanó napfelkelte arany fényében. A vonatról láttam ilyet hajnalban felébredve Marosvásáhely felé menet. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a Mennyországban vagyok e, mert vonatbalesetet szenvedtem alvás közben, vagy álmodom. Egy dolgot viszont teljes meggyőződéssel zártam ki, hogy valóban létezik, amit látok.

Este hétre értem haza a munkából. Azt hiszem, bár nem figyeltem ma az idő múlását. Általában ha nem muszáj nem nézek rá az órára. Nem szeretem tudni az időt, csak érezni. Szeretem, ha addig tartanak a dolgok, amíg jól esnek. Időtlenül. Egészen sötét volt már mindenesetre. Utána a nagypapám érkezett hozzánk vendégségbe. Koccintás volt. Én nem ittam. Most hajnali 1 van. Nem sorolom mennyi mindent csináltam még itthon, de nem jutottam el addig, hogy tornázzak. Nem baj. Az edzésnapló szerint heti háromszor kell. A hétből még van 6 nap. Ma nem sikerült beiktatnom, holnap viszont mindent meg fogok tenni azért, hogy legyen időm mozogni. A napi 1 perc plankot megcsinálom mielőtt befekszem az ágyba. Alkoholt nem ittam.  Vacsorázni nem volt kedvem. Rettenetes milyen rendszertelenül élek. Látom magamat kívülről. Meg kell nyomjak magamon egy stop gombot, vagy a slow motiont. És holnap edzeni fogok. Ezt mantrázom elalvásig magamnak. "Hazajössz hamarabb és futsz!"

Ja igen és a legfontosabb: Minden nap meg kell dicsérjem magamat 5 dologért. Legalább háromnegyed óráig tartott összeszednem 5 dicséretet. Huhh... azt hiszem nekem ez megy a legnehezebben. Remélem hét végére már rutinos öndicsérővé válok. :D

Az biztos, hogy most hajnali kettő van megint és ezt a napot is végigcsináltam. A mai napon lelkiismeretesen beírtam mindent a naplóba és tudatosan elkezdtem figyelni és elemezni önmagamat. Ez nagyon nagy dolog! Ez sok időt, energiát, figyelmet kíván és sok lemondással jár. Így hát megdicsérem és biztatom magamat a folytatásra.