Ahol harc van, ott szeretet nincs. Ahol fájdalom van, ott szeretet nincs.

A ragaszkodásaid és kötődéseid lekűzdése olyan erő, ami csodákra képes. Egyedül a szeretetnek van meg az ereje ahhoz, hogy személyiségünket kivirágoztassa. De a gyenge ember nem képes mások szeretetére. Nincsen meg az ereje ahhoz, hogy szeressen, mert gyenge. A szeretet a forrása annak a belső erőnek, amely minden negatív érzelmet pozitívvá tud alakítani!

Ha valaki nem tud a vágyai között szelektálni, akkor élete katasztrofálissá válhat. Időnk és energiánk nagy részét vágyaink beteljesítésére pazaroljuk. A vágy miatt akarunk megszerezni dolgokat. Az elménk és az érzelmeink kielégítésére szolgáló eszközök, tárgyak, tapasztalatok, érzések iránti vágy a szenvedés és fájdalom forrásai.

A ragaszkodás olyan, mint a részegség. Hatása alatt olyanokká válunk, mint az ittas majom, amelyet megcsípett egy skorpió. Mindenki vágyik arra, hogy ragaszkodjon valamihez, valakihez. A ragaszkodás és a szeretet teljesen különböző dolgok!!! Ha valakit teljes szívvel szeretünk, mindvégig szabadok maradunk, és a szeretett lényt mindenféle jutalom elvárása nélkül, önzetlenül szolgáljuk. Az elvárások és vágyak szenvedést okoznak és a ragaszkodás alapjaivá válnak. A szeretet szabaddá, a ragaszkodás vakká tesz és elrabolja az ész erejét. A szeretet kiterjed, a ragaszkodás összehúz. A szeretethez nem társul fájdalom és szenvedés. Amihez az társul az nem szeretet!!! hanem valami más. De akkor nem érdemes foglalkozni vele. Időpocsékolás. A szeretet az, ha elvárás nélkül adunk. A ragaszkodás során önzővé válunk és folyton elvárásaink vannak. Élhetünk a világban, szerethetjük a dolgait, de emlékezzünk rá mindig, hogy azok nem a MIEINK. Nincs jogunk ragaszkodni hozzájuk. A világ tele van csábítással és kísértéssel, éppen ezért tudja elvonni a figyelmünket. Nem a világ kísértéseinek kellene átadnunk magunkat, mert akkor csalódottak leszünk.

Amikor elvárásaink vannak valaki felé, akkor nem szeretjük azt az embert, csak akkor szeretnénk, ha olyan lenne, úgy cselekedne, úgy élne és olyanokat mondana, amiket mi szeretnénk. De az ilyen ember inkább költözzön össze egy robottal, akit be lehet programozni, ne egy másik emberrel, akinek önálló szuverenitása van, tehát önálló élete, gondolatai, ritmusa, érzelmei, küzdelmei, és önálló karmája is van. Ha egy kapcsolatban nem tudjuk kifejezni mit érzünk, ha nem mondhatjuk el, vagy nem tudjuk, az NEM KAPCSOLAT! Túl sok energia megy el a kapcsolatok keresésére. Szükségtelen. A kapcsolatok mindig ott vannak. Elvárjuk másoktól, hogy mosolyogjanak. Mért várjuk? Ne a másiktól várjuk. Ha a másik boldogtalan akar lenni, hagyjuk, engedjük. Nem a mi problémánk. Ez az ő harca. Ne azonosuljunk azzal is. Fogadjuk el, hogy mindenki úgy éli az életét ahogy ő akarja. Ne akarjuk megváltoztatni. Ne nehezteljünk rá, mert nem a mi elvárásaink szerint cselekedett. Ha meg akarunk tanulni szeretni, felelősséget vállalni, bízni, vagy bármi mást, azt sokmindenkitől meg lehet tanulni, aki fejlett érzelmi, lelki és spirituális intelligenciával rendelkezik. Olyanokkal vegyük körbe magunkat, akiktől lehet valamit tanulni, a többiek nem hasznosak számunkra.

Állandóan tervezünk. Túl sok a tervünk. Más személyekkel kapcsolatban vannak terveink. Tehát elvárásaink vannak. Analizálunk embereket, eseményeket. Az igazi kapcsolat nem elemző, nem remélünk valamit, nem akarunk megakadályozni valamit, nem akarunk előre valamit. Csak vele akarunk kapcsolatba lépni. Így repítjük igazán a másikat. Így segítjük. Segítjük jelenlétünkkel, hogy jobban csináljon mindent. Önmagunkkal szemben is ez a helyzet. Meglátogatjuk magunkat. Elismerjük magunkat. Közel megyünk magunkhoz, pedig mindig másokhoz akarunk közel kerülni. Miért? Magunkhoz nem érezzük magunkat közel? Együtt lenni, jelen lenni és megtörténik a varázslat. A jelenléttel közelebb kerülünk, kapcsolatba lépünk. Elemzés megszakítja a kapcsolatot és távolságot tart. Aki elemzi a dolgainkat, azzal fárasztó lenni. Csak legyünk! A jelen pillanatban! Együtt! Aki elemez minket, az valójában megítél minket. Önmagunkkal se tegyük ezt! Amikor igazán nyitottak vagyunk tervek nélkül, elvárások nélkül, elemzés nélkül, akkor mindenki megnyílik. Legyünk teljesen nyitottak!

Az érzelmek irányítása az egyik leghatalmasabb erő. Ha valaki nem tudja hogyan terelje mederbe érzelmeit, akkor nem képes megfelelően viselkedni, mivel az elme akadályokat gördít elé. Zavaros érzelmek elmezavarhoz vezetnek. Az érzelmi problémák sokkal súlyosabbak, mint a fizikai test problémái. Semmi sincs az ember életében, amit ne lehetne irányítani! Semmi! Az irányítás nem elnyomást jelent! Hanem annak a tudását, miként használjuk és irányítsuk helyesen az érzelmeinket. Cselekedeteink során tudatosan ellenőrzésünk alatt kellene tartanunk minden gondolatunkat és érzelmünket.

 Az érzelmek az emberekkel és a tárgyakkal való kapcsolatokból erednek, az érzelmek és a kapcsolatok összefüggenek egymással. Ha valaki érzelmi érettségre akar szert tenni, meg kell értenie kapcsolatait. Hányszor keressük a kapcsolatot? Szülőkkel, partnerrel, férj, feleség, család, barátok, ismerősök … olyanokkal is kapcsolatot keresünk, akik velünk nem akarnak kapcsolatot. Felöltözünk, kicsinosítjuk magunkat és keressük az embereket, akik ezt meglátják. Vagy posztolunk valamit a facebook-on és figyeljük ki látta, ki lájkolta, ki szólt hozzá… Túl sokat foglalkozunk a figyelemfelkeltéssel. Igazi kapcsolatokkal meg túl keveset. Igazi kapcsolatot kialakítani és fenntartani időbe és energiába kerül. Aki nem adja meg neked azt a tiszteletet, hogy idejét és energiáját áldozza azért, hogy élete része legyél, hogy megtudja hogy valóban hogy vagy, vagy hogy ki vagy, annak mért szentelsz facebook-on akár egyetlen másodpercet is? Az emberek 90 százaléka ittasan unalmába írogat egymásnak esténként, vagy pótcselekvésként magányában, miközben a barátnője elutazott vagy a szomszéd szobában alszik. Ezek az emberek csak az idődet rabolják el az igazi dolgoktól.

Nem értünk másokat. Ki mit miért tett, mondott… Már hosszú ideje próbáljuk, de nem sikerül őt vagy őt megérteni. Sokkal fontosabb Én mit miért csináltam, tettem, mondtam... Ne pazarold másokra az időt. Lehet, hogy nincs mit megérteni másokon… és ha 20 év múlva felfedezel valamit, 20 év múlva megértesz egy szeletet, akkor mi van? 20 évet pazarolunk el, 20 évig őrlődünk miatta, 20 évet pazarolunk el, hogy megismerjünk másokat és kiderüljön tök más ember. Ne pazaroljuk az időt!

Azt mondod valakinek: -Légy erős! – ezzel tulajdonképpen alapvetően feltételezted, hogy ő nem elég erős, tehát erősebbnek kéne lennie. Elve hoztál egy ítéletet felette, hogy ő most gyenge, de bátorításból azt mondtad: -Légy erős! Ezzel rá is ragasztottál egy címkét, hogy: „Te most gyenge vagy!„ Talán amiatt mert a beszélgetéseitek alatt ő saját maga is többnyire a saját gyengeségeire koncentrált és azokat emelte ki neked. Tehát a beszélgetések témája az ő gyengeségei voltak, vagy amik őt jelenleg gyengévé teszik, amitől gyengének érzi magát, így tulajdonképpen ő maga már eleve magára ragasztotta ezt a címkét, hogy: „Én gyenge vagyok! Gyenge ember vagyok!” - és ennek fényében létezett, cselekedett, és csak ekörül forogtak a gondolatai, érzelmei, így te is elfogadtad az ő játékszabályát, ami arról szólt: - Látod! Te most egy gyenge emberrel ülsz szemben! – és elfogadtad ezt a játékszabályt, és te is ennek fényében reagáltál őrá és léteztél mellette. Ahelyett, hogy valami örömteli dologról, vagy arról beszéltetek volna mi tesz titeket boldoggá éppen, ti az időt azzal töltöttétek, hogy elpanaszoljátok mitől nagyon nehéz nektek az élet … vagy csendben lettetek volna és élveztétek volna a létezést, az együtt létezést és ebben felolvadtatok volna.

Pozitív dolgokról beszélgetni és nevetni hasznos. Hasznosan is lehet tölteni az időt, hamár megajándékoztátok egymást az időtökkel és jelenlétetekkel és a gondolataitokkal. Az emberek sokszor panaszkodni járnak össze, úgy, hogy azt se tudják mi a fájdalmuknak az alapvető forrása. Csak fecsegnek, sopánkodnak. Összefutnak sok idő után újra, lehet csak véletlenül az utcán pár másodpercre, megkérdezik egymást: Hogy vagy? – és azonnal panaszkodni kezdenek, akár egy félig ismeretlenek is, vagy akit egyszer láttak az életben. Ahelyett, hogy azt az icipici időt, amit együtt tölthetnek a sűrű hétköznapokban, azt hasznosan, vidáman és pozitív gondolatokkal töltenék ki, rázúdítják a másikra a negatív érzéseiket, félelmeiket, negativitásukat, aggodalmaikat.

Az emberek valamiért képtelenek csendben maradni pont a legszebb és legtökéletesebb pillanatokban.

Valóságos, személyes, problémás? Személyessé és ezáltal problémássá teszünk mindent. Semmi nem probléma. Ne címkézzük, hogy ez probléma. Fel kell oldani azt a kényszeres szándékot, hogy mindent személyessé teszünk. Nem a gondolatokban, az érzelmekben, a szituációkban, vagy a vágyakban van a gond, hanem hogy mi hogyan viszonyulunk hozzájuk. Ha van is nehézség az életben, ha a hozzáállásunk megfelelő, nem hat ránk rosszul.

Magunkat ismerjük meg igazán mélyen és akkor több esély van más embert is megérteni. Képesek vagyunk saját fájdalmunkat felismerni és elfogadni és másokét is jobban meg fogjuk ismerni és el fogjuk fogadni. Felismerjük saját szeretetteljességünket és másokban is meglátjuk azt. Kapcsolódnunk kell önmagunkhoz és mint egy jó anya meg kell ölelnünk magunkat, ölbe kell venni magunkat és ringatni és szeretgetni és kényeztetni. Bízni és szeretni kell önmagunkat és elfogadni és megérteni. Kívülről kell látni magunkat, mint egy gyermeket. Akinek nem volt szerető anyja-apja az nem tudja hogyan legyen önmaga óvó szülője, mert nem érezte az anya-apaöl biztonságos forró ölelését. De mindig vágyott rá! Szeretne szeretve lenni, boldog lenni, szeretni, de fogalma sincs, hogy kell ezt csinálni. Nincs mintája. Magát is utálja sokmindenért, és nincs meg a kapcsolata a forrással, ami a szeretet. Először is le kell küzdenie a saját anyja-apja által belékódolt címkét, hogy nem szerethető és ezt átírja arra, hogy én vagyok, akit a legjobban lehet szeretni, akkor ölbe fogja tudni venni magát, mint saját gyermekét és meg fog tudni adni magának az igazi anyja-apja helyett is mindent amire vágyott. És kialakul a felelősség érzete önmaga iránt. Az ilyen embernek meg kell tanulnia felelősséget vállalnia önmagáért, hisz sose látta otthonról milyen az amikor egy anya-apa felelősséggel van mások irányába, vagy önmaga irányába. Így hát nem tanulta meg mi az felelősnek lenni. Ha önmagát képes lesz újracímkézni és megérteni hogy ő valóban szerethető, meg fogja látni, hogy van más is aki pontosan úgy szereti és fogadja el őt, amilyen ő maga, mindenféle elvárások nélkül. De ehhez meg kell tanulni bízni. Bizalom önmagunk iránt, bizalom mások iránt.

Csak mert az első nő vagy férfi az életünkben nem volt jelen, az nem jelenti azt, hogy más nők vagy férfiak se lesznek. Megutáljuk kollektíven a nőket, mert egy közülük nem úgy viselkedett az életben ahogy elvártuk volna tőle.

Nézzük meg a jelenlegi cselekedeteinket és látni fogjuk a jövőnket. Úgy hozzuk létre a jövőnket, hogy ebben a pillanatban mit csinálunk. Ha ebben a pillanatban azon sajnálkozom és problémázom, mi fáj és milyen nagyon érzem, hogy nekem rossz, akkor tulajdonképpen nem történik semmi velem, mert egyhelyben süppedek le a fájdalmamba és nem azon szorgoskodok, hogy jobb legyen majd a jövőben. Csak állok és azon agonizálok milyen nehéz nekem. Amilyen energiákat létrehozunk, ahogy a hozzáállásunk alakul, az úgy alakítja a jövőnket, így tehát most ebben a pillanatban és minden pillanatban a jövőnket teremtjük. Amit fél perce csináltam, már a múlté, ha nem csináltam semmit, az is a múlté. De most ebben a pillanatban, amit teszek az hatással lesz a jövőmre és a fél perccel ezelőtt is hatással van erre a pillanatomra. De minden pillanatban meg van a döntéshez a jogom, hogy most mást csinálok, mint egy másodperccel ezelőtt. Ha akarok, felállok és elmegyek, nem beszélgetek tovább. Én döntök minden felett. Mert ez az én életem. És azt csinálom, ami engem ebben a nagyon rövid életben a legboldogabbá tesz. Nem pazarolhatom az időmet. Kötelességeim vannak. A kötelességünk, hogy legjobb tudásunk szerint elvégezzünk a nekünk szánt feladatokat. Ha leülök panaszkodni, ha belesüppedek a fájdalmamba, ha leiszom magamat, akkor megállok és azzal kockáztatom, hogy nem tudom elvégezni legjobb tudásom szerint majd a feladataimat, amivel az egész közösségemnek ártok. Tehát nem csak magamnak, mindenkinek.

Tudni kell létezni a pillanatban. Tudod mit kell tenned, mikor és hogyan. Ezt mindenki tudja. Be van kódolva, maximum ellene megy. De tudja mit kellett volna akkor is. Mindig van egy pillanat amikor meghozhatod a döntést azt teszed, amit kell, vagy sem. Te döntesz.

A jelenben létezni a legfontosabb. Teljes tudatossággal. És éberséggel. Ne azzal foglalkozz mások mit szeretnének, ne azon gondolkozz mások vajon máshogy szeretnék e. TUDOD MI A DOLGOD ÉS TEDD AZT! Tedd ahogy neked jó, tedd a kötelességedet, végezd a munkádat, teljes nyugalommal. Meg kell tanulnunk NEM-et mondani. A NEM-et mondás képessége az egyik legfontosabb dolog az ember életében. NEM-et kell tudni mondani mindarra, amit tudunk, hogy egyszer már bajt, fájdalmat, negativitást, stresszt okozott nekünk. Ami számunkra nem hozott boldogságot arra tudni kell NEM-et mondani!!!

Ha egyszer megbotlottunk egy küszöbben, másodszorra lépjük át!