A világ védikus megközelítésben

Nidhyāna Surya-Devī

Hindu Rítusok, Szertartások, Szokások és Tradíciók 2.

Om (Prem P. Bhalla)

2020. július 10. - Nidhyana Surya Devi

om-for-yogic-communication-banner-1160x480.jpg

Tovább

Nyúli Keresztút - 3.nap

11. STÁCIÓ = JÉZUST A KERESZTRE SZEGEZIK

A nyúli keresztút második szakaszának megtétele után, körülbelül egy hét telt el, mire neki tudtunk vágni az utolsó szakasznak. Mindannyian tűkön ültünk a családban, annyira izgatottak voltunk, vajon megtaláljuk e az utolsó négy keresztet, hogy fognak kinézni, milyen üzeneteket hordoznak, és út közben milyen kalandok várnak ránk. Visszasétáltunk a Hideglelős keresztig, ami a 11. stáció volt. Innentől a keresztút jelzőtábláit követtük. Egy fa odújában újszülött széncinegéket láttunk, ahogy az anyukájuk vitte nekik az élelmet. Beröpült, megetette őket, majd kiröpült. Egyszercsak megint beröpült, szájában valamivel, majd ki. Hosszan gyönyörködtünk benne, milyen egyszerű és csodálatos a természet.

20200509_145740.jpg

Nemsokára a Zsidó dombra érve csodálatos panoráma tárul elénk, ahol egy fa táblácskára vésve láthatjuk mely irányokba milyen települések rajzolódnak ki a gyönyörű táj ölén. Továbbhaladva ezen a földúton, jobbra hamarosan lovak számára kialakított karámokat láthattok, ahol nyáron szabadon legelésznek a lovacskák, amögött pedig a mi csillagvizsgálónkat láthatjátok kikandikálni a fák fölött. Lesétáltunk a meredek Fülemüle utcán, mely beletorkollik a Madarász utcába. Itt balra fordulunk, majd nem sokkal később, követve a táblákat, egy kis földútra érünk. Olyasfélére, mint egy erdei csapás, sűrű bozótos két oldalt. Az út meredeken lefelé ereszkedett, a Madarász utca kertes házas övezetéből átvezetett minket a tanyavilágba. 

20200509_151449.jpg

20200509_152946.jpgNem tudunk betelni a táj látványával, mely egyszer csak, a Bednár-horgas nevű vízmosás kalandos földútján leereszkedve, egyszer csak újra lakóövezetbe vezet minket, majd egy újabb pincesorhoz, ahol egy emléktáblát is látunk, mely Napóleon kismegyeri csatájának állít emléket, mely után a franciák ezekben a pincékben tartottak bezárva fogolyként 112 katonát, akiket egy nyúli nő szöktetett meg halált megvető bátorsággal és mentett meg így a kivégzéstől. Továbbsétálva a Határ utcán gyönyörű újépítésű házakat csodálhatunk meg. Azon gondolkodtam közben, vajon ez is Nyúl e még, vagy talán eltévedünk, mert modern luxus házaival olybá tűnt,  mintha egy másik település lenne, annyira különbözött minden eddig látott utcától. Úgy látszik ez lett Győr "Rózsa dombja" az elmúlt években. Gyerekkoromban még nem ilyen volt, azóta pedig nem jártam erre. A Határ utca végén, hol már felsejlenek Nyúl tipikus kockaházainak vonalai, a kereszteződésben, ahogy kiérünk a Táncsics Mihály utcára, egy piciny dombocska tetején, egy illatos gesztenyefa árnyékának oltalmában áll a 11. feszület, az Ács kereszt20200509_152916.jpg

 12. STÁCIÓ =  JÉZUS MEGHAL A KERESZTEN

20200509_155341.jpgHa szemben állunk a 11. stáció aranytól ragyogó feszületével, balra indulunk a Táncsics Mihály utcán, majd az első utcán balra fordulunk, a Tag útra. Átsétálunk a Kis-Pándzs csatorna hídján. Hosszan sétálunk, a házak elszórva, szellősen állnak, békésen elmerülhetünk gondoltainkba, míg bele nem ütközünk az Arany János utcába, amin jobbra megyünk tovább, majd bal kéz felé fogjuk látni nemsokára a 12. keresztet. A hegymagas borvidék körpanorámáktól csipkézett szőlőkkel futtatott élettől tobzódó kertecskéi után, most ridegnek és dermesztőnek tűnik e merev Kádát kockáktól sorakozó széles betonút. Visszavágyom a természetbe. A madárcsicsergésbe, poros földutakra, dongó-zúgó-sercegő-zizegő-surrogó-csivitelő élővilágába. Eszembe jut egy bokor, amin mézillatú virágok voltak és több ezer méhecske zsongta-bongta körbe boldogan. Eszembe jut kicsinyeit etető madárka, a tehén, aki csak egy helyben állt hosszan, mint egy meditáló Buddha, eszembejut a lyuk, amibe majdnem beleestem a hegytetőn, eszembe jutnak az érzések, hangok, illatok és a látvány, mennyi mindenen vezetett végig ez az út. Már csak két kereszt van hátra. Fájó szívvel indulok tovább, azt kívánom, bárcsak ne lenne vége, soha. Megérzem, hogy közeledik az út vége. Talán ilyen lehet megérezni, ha közeleg az életünk vége. Itt, ennél a keresztnél fáj a búcsú, mi hamarosan közeledik. A búcsú a keresztektől, a búcsú Jézus Krisztustól, ki meghalt értünk a kereszten. 20200509_155247.jpg

13. STÁCIÓ = JÉZUS TESTÉT LEVESZIK A KERESZTRŐL

Továbbsétálunk az Arany János utcán, ami egyenesen beleütközik Nyúl legjobb játszóterébe, ahol érdemes kicsit megpihenni, hagyni a gyerekeket játszani és élvezni a csendet. A játszótér bal oldalán haladunk tovább egyenesen, ez a Béke utca, majd a legvégén beleütközünk Nyúl főútjába, a 82-es útba, ahol jobb kéz felé a sarkon találjuk a 13. keresztet egy pékség előtt.  Innen látszódik a templom, ahonnan az egész keresztutat kezdtük. Látva az út kezdetét, végtelen hosszúnak tűnik a megtett út, olyan távolinak, sűrűnek, intenzívnek tűnnek most stációi. Olyan hihetetlennek és csodásnak. 

20200509_160418.jpg

20200509_160316.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14. STÁCIÓ = JÉZUST SÍRBA TESZIK

Elindulunk a templommal ellentétes irányba, Győr felé a 82-es úton, bal oldalt. Végig járda van kiépítve egészen a temetőig. Ott a kerítésnél balra fordulunk és a temető bal oldali kapuján megyünk be, nem a 82-es útról nyíló főbejáraton. Pár méter múlva bal oldalt látni fogjuk a vízcsapokat a kannákkal, s amögött a ravatalozó épületét. A ravatalozó felé haladva jobb oldalt pillantjuk meg a gyönyörű márvány keresztet. A feszület alatt Jézus kereszthalálát végignéző nőt látunk, tán édesanyja, Mária lehet, nem találtam a szobor mellett leírást. Másik oldalt egy nyitott könyv, belevésve nyúl egykori tanító papjainak neveivel, kik az igazságra tanították a közösséget. Meglocsoltunk nagyszüleim sírján a virágokat, majd elindultunk visszafelé, a templom irányába, s végezetül betértünk a 82-es út bal oldalán található Platán Csárdába egy igazi magyaros estebédre. Ezt semmiképpen nem szabad kihagyni, ha valaki erre jár, fantasztikus hangulatú tipikus magyar csárda, melynek minden apró eleme a magyar kultúra hagyományos népi stílusát képviseli. Remek konyhája van és mindig tündéri a kiszolgálás! Lelkileg, szellemileg és vizuálisan is megtelve, jóllakva, feltöltődve szürcsöltük teraszán a házi szörpöket. Mindenkinek kívánom, hogy egyszer legyen ideje végigmenni ezen a feledhetetlen és egyedülálló keresztúton! S bár véget ért, úgy érzem mégis, hogy bennem folytatódik tovább, bennem életre kel és mint egy elültetett mag kicsírázik...

20200509_161535.jpg

20200509_161421.jpg

20200509_161516.jpg

20200509_161453.jpg

20200509_161448.jpg

 

Nyúli Keresztút - 2.nap

Körülbelül egy hét telhetett el az első szakasz megtétele után, mikor nekivágtunk a másodiknak. Kellett, hogy kicsit lecsillapodjanak bennünk az élmények az első után. Ez nem egy hétköznapi túra. Érdemes elolvasni erről a blog bejegyzésemet. Mind vizuálisan a lenyűgöző látványtól, mind a hely energiáitól, és az út közben megélt kalandoktól igen intenzív, mind szellemileg, mind lelkileg. Már eleve az felfokozott állapotban tartja az embert, hogy folyton bizonytalan, vajon jó felé megy e, majd mikor meglátja a keresztutat jelölő táblát, addigra azt megváltásként várja. Az út során tele van az ember szíve várakozással, hogy megpillanthassa a következő stáció feszületét, hogy megtalálja azt, elérje a kitűzött célt, és izgul vajon az milyen lesz és milyen környezetben és milyen üzenetet hordoz majd a stációt jelölő kis táblára vésve. Most is, mint az előző alkalommal, ebéd után indultunk, lehetett már délután kettő óra is. Visszasétáltunk oda, ahol előző zarándoklatunkat abbahagytuk, a hetedik stációhoz. 

8. STÁCIÓ =  JÉZUS SZÓL A SÍRÓ ASSZONYOKHOZ

A 7. stációtól a főúton megyünk Győrújbarát felé, a Táncsics Mihály utcán, majd a második utcán, a Hársfa utcán balra fordulunk. Az út emelkedik, és mielőtt elkezdene kanyarodni enyhén balra, jobb oldalt látni fogunk egy eldugott kis lépcsőt, ami a nyolcadik kereszthez vezet minket. Az utcát arról a hársfáról nevezték el, mely a keresztet védi dús lombozatával. A kereszt egy nagyon régi tragédia emlékére lett állítva. Helyén ház állt egykor, hol a férj szerelemféltés miatt kivégezte feleségét és három gyermekét. Csak a legkisebb pólyás gyermek maradt életben, ki felnőttként állíttatta ezt a keresztet 1921-ben kiengesztelésül, melyet a helybéliek csak Gyilkos keresztnek hívnak. 

20200423_162953.jpg

20200423_162240.jpg20200423_162830.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9. STÁCIÓ = JÉZUS HARMADSZOR ESIK EL A KERESZTTEL

20200423_164251_001.jpgA Hársfa utcán haladunk fölfelé. Ahogy emelkedik az út, egyre szebb kilátás tárul elénk. Tisztán elláthatunk a Pannonhalmi Apátságtól egészen Győrig. A régi présházak hangulata, miket út közben megcsodálhatunk, olyanok, mintha valami mesefilmben sétálgatnánk, vagy a Gyűrűk ura egyik jelenetében hobbit falván. Mikor egy kereszteződéshez érünk, tehát a Hársfa utca belefut a Hématető utcába, ott jobbra fordulunk. Véleményem szerint ez az egyik legszebb utcája Nyúlnak. Páratlan panorámájú házak, gyönyörűen gondozott kertekkel. Az utca vége felé megnyílik balra, a belső völgy felé a kilátás, mely az osztrák hegyek lankáit idézi meg szívemben. Bárcsak lenne itt egy kis házam, fogalmazódik meg bennem a vágy, akinek ilyen kilátása van, az úgy érezheti, hogy a Paradicsom közepén üldögél. Út közben elhaladunk a híres Hangyál Pincészet, és a Szemenyei Pincészet mellett. Ez a mesebeli utca belefut Nyúl büszkeségébe, Magyarországon egyedülálló, páratlan természeti képződményébe, a Szurdikba, melyet út közben egy pillanatra felülről is megcsodálhatunk. A nyúli szurdik, melyet Sárkányliknak neveztek el, Európa legnagyobb esővíz által homokkőből kivájt, 650 méter hosszú, 40-60 méter széles, 30 méter mély völgye. Ez a természetvédelmi terület a Fertő-Hanság Nemzeti Parkhoz tartozik, a Pannonhalmi dombság, a Sokoró része. Olyan geológiai csoda, mely feltárja a Pannon-tenger üledékrétegeit és azt a lösztakarót, mi még egykor a jégkorszak porából rakódott le. A Hématető utca belefut a nyúli szurdik szélén végigvezető betonúthoz.

20200423_182401.jpgÁtkelünk a szurdik kis hídján, a betonút egyik oldalán járda fut, a szurdik meredek falába jobb irányba pedig U alakú borospincéket vájtak, melyek közül az egyik a Nyúli Bortúra legfontosabb állomása, Európa kuriózuma, a 100 méter hosszú U alakban kimélyített homokkő pince, a Sárkánylik, mely közel 500 éves. Állítom, hogy a vörösbor és a rosé itt a legfinomabb az országban. Nem lehet betelni vele, ezért mindenkinek ajánlom, hogy ide feltétlenül térjen be egy kis lélekerősítésre.  A partfalba vájva egykori barlanglakásokat és kenyérsütő kemencét is láthatunk. A szurdik mellett futó betonúton, a Szurdik utcán a hegynek fölfelé induljunk, melyet a jobbra nyíló Madarász utca hangjegyekkel díszített kerítését elhagyva már Kápolna utcának hívnak.

20200423_165513.jpgHamarosan jobb oldalt találunk egy kék színű út széli nyomós kutat, ahol megtölthetjük kulacsainkat friss, hideg kútvízzel, s pár méterrel később bal oldalt meg is pillanthatjuk a Szent Donát Kápolnát és a mellette álló keresztet, ami a kilencedik stáció feszülete. Szent Donát a szőlők védőszentje. A hársfák alatti padsorok augusztus 10.-éhez legközelebb álló vasárnap, búcsúkor, a nagymisén mindig teli vannak. Ebben az évben augusztus 11-én lesz a nyúli búcsú, a szentmise 11:00-kor kezdődik itt a Kápolna melletti szabadtéren. Ekkor még azok is csatlakoznak a körmenethez, akik egyébként év közben nem szoktak templomba járni. Érdemes családostul ellátogatni a búcsú idején Nyúlra, mert a sportpályán vidámpark épül fel erre az időre. Egyébként két hetente, a páratlan hetek szombatjain 17:00-kor tartanak a kápolnában szentmisét. 

20200423_165442.jpg

20200423_165409.jpg

 

 

 

 

 

 

10. STÁCIÓ = JÉZUST MEGFOSZTJÁK RUHÁITÓL

A Szent Donát Kápolnától haladunk tovább az úton. Az elágazásnál a Vaskapu utcát válasszuk, illetve itt már a Szél Fiai Fogadó tábláját is láthatjuk, ami mellett el kell majd haladnunk, tehát azt is követhetjük, illetve továbbra is érdemes szemmel tartani a kis piros feliratú táblácskákat, amik a keresztút irányát jelölik. Ez az utca szintén völgyben futó löszmélyút, melynek falaiból végig fák, bokrok nőnek, fölénk magasodva adnak kellemes árnyékot sétánkhoz.

20200423_171643.jpgA falakba vájt pincék sora mindkét oldalon, meggyőz minket, amit eddig csak sejtettünk, hogy valóban hobbitfalván vagyunk a Gyűrűk ura egyik részében, vagy manófalván, vagy esetleg más szívmelengető, kalandos mesében. A borospincék gyönyörűen fel vannak újítva, igaz, mint út közben megtudtuk egy helyi kutyasétáltató bácsitól, a helyiek ennek nem örülnek annyira, jobban szerették az autentikus téglaboltozat nélküli pincéket, melyekből már valóban csak egy-kettőt sikerült jó, használható állapotban megőrizni egyrészt, mert az őstermelők kihaltak és az új gazdák nem értenek a löszpincék kiépítéséhez és gondozásához, illetve turisztikai célokra használják, melyek miatt EU-s szabályoknak kell megfelelniük. De még van szerencsénk látni az egyébként nagyon igényes és vizuálisan egységes új pincék mellett a régieket is. Ahogy egyre meredekebben haladunk a hegytető felé, bal oldalt lesz a Szél Fiai Fogadó, melybe érdemes megebédelni, de nagyon fontos, hogy előre foglaljunk asztalt, mert mindig teltház szokott lenni, nem véletlenül, nagyon kellemes hangulatú, és igazi ínycsiklandozó magyar konyhája van. Elhagyva a Fogadót, először lesz balra egy utcácska amit elhagyunk, majd egy elágazáshoz érkezünk, ahol balra kell tartanunk. Út közben gyönyörűen felújított parasztházakat csodálhatunk meg.

20200423_173613.jpgEgyre meredekebben haladunk felfelé a Lila-hegyen, kicsit jobb irányba kanyarodik az út, majd egy részen kiszélesedik és bal oldalán, két fa védőkoronája alatt áll a tizedik kereszt, melyet Hideglelős Keresztnek neveztek el, ugyanis a legenda szerint az a beteg, aki ehhez a feszülethez elzarándokol, az hamarosan meggyógyul. A népi gyógyászatban a betegségeket általánosan nevezték hideglelésnek, valószínűleg azért mert általában lázzal és hidegrázással jártak. A stáció emlékkövén olvasható felirat választ is ad nekem, hogyan őrizhető meg legjobban az egészségünk; szemérmes tiszta élet által. Tiszta szemérmes gondolatok, érzések, cselekedetek, beszéd, tiszta ételek és italok. A legfontosabb, hogy a testünkre úgy tekintsünk, mint templomunkra, melyben lakozunk, s melyre nagyon kell vigyáznunk, hogy csak tiszta dogok kerüljenek bele, nehogy egy rohadó szemetesvödörré váljon végül, mely a mérgek által egész biztosan meg fog betegedni előbb-utóbb. Nem mindegy mit engedünk magunkba az érzékszerveinken keresztül. Mit látunk, hallunk, eszünk, szagolunk... a vizuális mérgezés ugyanannyira rossz hatással van az emberre, mint a szmog, amit belélegzünk, vagy az étel és ital, amit magunkhoz veszünk, vagy a hangzavar, ami a fülünkön keresztül érkezik belénk. Ezek mind hatással vannak ránk, a lelkünkre éppúgy, mint a mentális és fizikális egészségünkre. 

20200423_173542.jpg

Mi eddig jöttünk a második napon, ezután egy kicsit még továbbmentünk a Vaskapu utcán felfelé, majd jobbra tartva a Fülemüle utcán és a Madarász utcán ereszkedtünk vissza a Szurdikhoz, gyönyörködve a végeláthatatlan, csodálatos panorámában a szőlőtőkék mögött.  Ezt a túrát szintén négy és fél óra alatt tettük meg, ami gyerekkel nekünk elég volt, bár ő nagyon szeretett volna továbbmenni, mert izgult milyen lesz a tizenegyedik kereszt. Hamarosan nektek is megmutatom egy következő bejegyzésben, milyen csodák vezettek minket el az utolsó keresztig, zarándokutunk harmadik napján.  

20200423_180135.jpg

Olvassák szerettel Prisztóka Tibor leírását a nyúli pincesorról: 

"1991-ben vettem itt az első tömésházat, azt még pince nélkül. A Vaskapu és a környék akkoriban nagyjából kevesebb mint fele arányban boltos és homokpincéből állt. A környék a a XVIII. században, de még a múlt század előn is tele volt likpincével, még lakópincék is épültek a homokpartokba, nem egy kemence is a homokfalba lett vájva, ezek nagyja már elpusztult. A szegényebbeknek ez jutott. A pincék csak ott maradtak állékonyak, ahol a löszös talaj kövesedésbe ment át, de ebből nagyon kevés van, lásd Sárkánylik pince egy része. A Biblia is azt írja, házat ne homokra, hanem kősziklára építsünk. Pincére is ez érvényes. Az elmúlt években, főleg a csapadékos nyarak során sorra buktak össze a likpincék, kis híján tragédiát is okozva. Az öregek időközben kihaltak, a fiataloknak nem kellett a szőlő és a bor, illetve az ezekkel való pepecselés, így a pincék is el lettek hanyagolva, kidőlt-bedőlt ajtók, és összerogyott pincegádorok maradtak...
Mára kevés kivétellel azok a pincék üzemelnek, melyeket a gazda tégla boltívekkel megerősített. A környékben Csendes Imre kőműves mester volt a "pinceboltozások" nagymestere, társaival (Gombás Gyula, Varsics Nándor) szinte minden pincén az ő kezük nyoma látszik. A Vaskapu utca közel egységes kialakításába nekem is volt némi integrátori szerepem, a pince cserék jelentős része, és a formák megbeszélése okán. Ha itt nem építjük meg a Fogadót, hasonlóan nézne ki a Vaskapu, mint az elhagyott pincék sokaságát rejtő többi löszmélyút. Így viszont a Pannonhalmi Borvidék talán legszebb pincesora épült ki, a környék vezetékes ivóvizet, gázt, hellyel közzel csatornázást is kapott. Az EU támogatásoknak köszönhetően, valamint az Albecker és Gasztonyi családok révén a Vaskapu (ami hivatalosan vízelvezető és nem utca) szilárd burkolatot is kapott, aminek bizonyosan örülnek az itt élő családok és a hétvégi telkek tulajdonosai is. E révén az idegenforgalom is fejlődött, az újjáépült -Győrújbarát, Nyúl, és Erdészet koprodukció eredményeként- kilátó kedvelt túraútvonallá vált. Elévülhetetlen szerepe volt mindebben Sós Lajos polgármesternek (Isten nyugosztalja), a jelen időszakban regnáló Schmidt Henrik polgármesternek, és Dr. Bárdi Pál vízmérnöknek -aki vagy 50 éve dolgozik a környék víz és tájvédelméért- is köszönettel tartozunk."

Nyúli Keresztút - 1.nap

Ki gondolná, hogy Győrtől 12 kilométerre Pannonhalma felé egy Nyúl nevű községben az ország egyik legszebb zarándokútján mehetünk végig, melynek neve Nyúli Keresztút. Nyúl község területén összesen 15 gyönyörű kereszt található az út mentén, de 14 ebből Jézus szenvedéseinek és keresztre feszítésének eseményeiről állít emléket. Ez a 14 állomásos sokszorosan megszentelt Keresztút egész Magyarországon páratlan, gyönyörűséges tájakon vezet végig, lenyűgöző kilátással, bemutatva a Nyúli dombság páratlan természeti csodáit. Krisztus szenvedésútját végigjárni a nyúli Golgotán testi-lelki felüdülés, tele kalandokkal, látnivalókkal, csodákkal, miközben elmélyülhetünk a Krisztusi út üzenetében, és beleolvadhatunk az Isten által teremtett tökéletes természet nyugalmába. A Pannonhalmi borvidék legjelentősebb települése Nyúl, a bronzkor óta lakott hely. A Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet része. Ez a közel 14 kilométeres túra mindenki számára maradandó élmény, aki végigjárja. A Nyúli Golgota tizenötödik állomása, ami Krisztus feltámadását jelképezi, a hagyományokhoz híven hivatalosan nem része a Keresztútnak. A hívők leginkább tavasszal a Nagyböjt idején, illetve húsvét és pünkösd közötti időszakban szokták végigjárni, de a környékbeliek csupán kirándulás céljából is gyakran végigmennek rajta, illetve nagy kedvence ez a környék a természetjáróknak, hisz egészen különleges természeti képződményeknek lehetünk út közben tanúi, valamint bortúraként is igen közkedvelt az út mentén található löszfalba vájt gyönyörűen felújított borospincék díjnyertes borai miatt. Kisgyerekekkel szerintem érdemes több nap alatt részletekben megtenni az utat, hisz egyben közel 14 kilóméter hosszú ez a zarándok út és ha van rá mód érdemes meg-megállni, kicsit elidőzni egyes állomások közben, nyugodtan gyönyörködni a tájban és betérni egy-egy jó fogadóba, rohanás nélkül.

1. STÁCIÓ = JÉZUST HALÁLRA ÍTÉLIK

20200422_160550.jpg       20200422_160601.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Az első keresztet a Győrt és Pannonhalmát összekötő 82-es főút mentén büszkén magasodó nyúli templom bejárata előtt találjuk. Érdemes utunkat azzal kezdeni, hogy egy pár percre betérünk ebbe a gyönyörűen felújított és gondozott 1774 táján épült barokk templomba, melyet Mária Terézia építtetett saját vagyonából, s a királynő által ajándékba küldött kelyhet, valamint XIII. Kelemen pápától kapott Krisztus keresztjének két darabkáját azóta is itt őrzik. A templomban Dorfmeister István gyönyörű freskóit csodálhatjuk meg és a zarándokutunk megkezdése előtt lecsendesedhetünk picit és befelé figyelhetünk, megfogalmazhatjuk milyen kérdésekre keressük a választ majd utunk során. Miután ráhangolódtunk a zarándokút megkezdésére a kedves, fából faragott sorok közt üldögélve, gyújtottunk egy gyertyát Szűz Mária lábainál, és kívántunk valamit. A kereszt mellett még elolvasgattuk a világháborús emlékművön a neveket, majd elindultunk megkeresni a második keresztet.

20200422_160944.jpg

 2. STÁCIÓ = JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

20200422_162450.jpgA templom bejáratát a hátunk mögött tudva indulunk meg előre Pannonhalma irányába a főúton. Ha a jobb oldalon megyünk, láthatunk egy szép emlékművet a borvidék tiszteletére, a Győri Püspökség 1880-ban készült
óriás faprése csodálható meg a Községháza előtt. Továbbmenve jobbra találjuk a község bankautómatáját, ha szeretnénk pénzt levenni, majd az új cukrászdát. Pár métert továbbhaladva a bal oldalon van a régi fagyizó, melynek É-VI a neve, mert Évi néni és Vince bácsi alapították. Ha nyitva van, érdemes betérni egy retro vizes fagyira, vagy egy Traubira. Nem sokkal később jobb oldalt találjuk a bicikli szerelőt, ha szükségünk lenne rá, majd bal oldalt a főteret elérve, hol a bolt mellett Villa Nuul felirat díszeleg tán ezer éve is, ott a tér közepén találjuk a 2. keresztet. Innen indul az út, ami elvezet a vasútállomáshoz, ha esetleg szükségünk lenne rá. Ezen a helyen a szocializmus alatt egy vörös csillag magasodott, de a renszerváltáskor levették és nem sokkal később keresztet állítottak helyére.

20200422_162614.jpg

20200422_162554.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 3. STÁCIÓ = JÉZUS ELŐSZÖR ESIK EL A KERESZTTEL

20200422_163027.jpgEzután ugyanúgy a főút mentén haladunk tovább Pannonhalma felé. Itt még gyorsan van lehetőségünk a boltban venni valamit az útra, amit ihatunk, ehetünk. Elhagyva a boltot és a buszmegállót, a főút bal oldalán rögtön látni fogjuk a harmadik keresztet egy szép fa árnyékában megbújva. Eredetileg ez a kereszt állt a vörös csillag helyén és a falu végét jelölte, de mivel a térképen rögzített tereptárgyként volt jelölve, így a térképészek nem engedték a kommunistáknak, hogy eltüntessék azt, csak, hogy áthelyezzék pár méterrel arrébb. Mikor a vörös csillagot leszedték, oda új keresztet készítettek. Ennél a pontnál olyan érzésem lett, mintha egy kincskereső nyomozós játékban lennénk, ahol a térkép alapján meg kell találni az elásott kicsesládikát.

20200422_163052.jpg

4. STÁCIÓ = JÉZUS ANYJÁVAL TALÁLKOZIK

 A negyedik kereszt megtalálása nem volt egyszerű. Továbbra is Pannonhalma felé haladunk a főúton. Járda hol az egyik oldalon, hol a másik oldalon van csak, majd egy kis hídon áthaladva egyszer csak teljesen megszűnik , elérjük a falu végét és onnantól nagyon bonyolult a továbbjutás. Jobb oldalon egy ideig még van kerítés, majd egy idő után mind a két oldalon csak szántás van. A főút rettenetesen forgalmas, ráadásul kanyarodik, így azt semmiképp nem javaslom, hogy az út szélén haladjanak, főleg nem ha gyerekekkel mennek.

20200422_171227.jpg

Mi egy ideig a bal oldali szántásban gázoltunk, a távolban tisztán látszódik a Pannonhalmi Apátság épülete, majd nagy nehezen átugrottuk az árkot, átsurrantunk a robogó autók közt a másik oldalra és a jobb oldali szántásban mentünk tovább a térdig érő gazban. Közben többször elbizonytalanodtunk, vajon jófelé megyünk e egyáltalán? Van e értelme az életünket kockáztatni és a saras susnyásban a csalánok közt caplatni? Szirénázott agyamban a vészvillogó, hogy tele leszünk kullanccsal, vírusos agyhártyagyulladásban meghalunk... De mikor már a feladás és visszafordulás határán voltam, egyszerre az út jobb oldalán a fák mögül kibukkant egy magányos kereszt a tájban, gyönyörű aranyfénnyel világította meg a nap. Megérte, gondoltam. Nagyon is.

20200422_171330.jpg

20200422_171436.jpgA helyiek által Vörös keresztnek nevezett feszület, ami állítólag Nyúl legrégebbi keresztje, idilli békét sugárzott. Elszégyelltem magam, hogy aggodalmaskodtam, és hagytam, hogy  eluralkodjon rajtam a pánik. Megpihentünk. Ez a szakasz jó önismereti túra volt. Hálás voltam. Boldogan, újult erővel, teli szeretettel indultunk tovább a főútra merőleges úton a kereszt bal oldalán.

20200422_171512.jpg

5. STÁCIÓ = CIRÉNEI SIMON SEGÍT VINNI JÉZUS KERESZTJÉT

A negyedik kereszt bal oldalán induló úton megyünk, s mikor elérjük a házakat, balra fordulunk. Nem sokkal később jobbra fordulunk, az akácossal szegélélyezett földútra, ha figyelmesek vagyunk egy út széli bokorba rejtve meg is láthatjuk a keresztutat jelölő hivatalos piciny táblácskát, ami mindig mutatja egy nyíllal merre kell továbbhaladni.

20200422_172810.jpg

akacos.jpg

Az út egyre emelkedni fog, talpfákkal lesz kirakva, közben jobbra kanyarodik. Mikor elérjük a kereszteződést, balra fordulunk. Út közben megcsodálhatunk egy-két nádfedeles, döngölt falú, akár 250 éves pincét, házat, és az egyre sűrűsödő rendezett szőlősorokat.

20200422_174640.jpgKövessük magabiztosan a földutat a szőlők bal oldalán, majd mikor elágazna az út, ne menjünk be az erdőbe, hanem jobbra haladjunk fölfelé az úton, továbbra is a szőlők mellett, egészen addig, amíg bele nem ütközünk a Gerhai keresztbe, ami mellett fa asztalok és padok várják a zarándokokat. Ha időnk engedi, érdemes felsétálni a kereszt mögött látható dombra, mert állítólag itt található Nyúl legjobb kilátó helye, ahol tökéletes körpanorámában lehet részünk.

20200422_175434.jpg

20200422_175506.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

6. STÁCIÓ = VERONIKA KENDŐJÉVEL LETÖRLI JÉZUS ARCÁT

Szemben állva a kereszttel, jobb kezünk felé indulunk tovább. Lassan belesétálunk a víz által kivájt löszmélyútba. Jobbra csodálatos kilátás terül elén egyszer csak és egy takaros házikó, melyről az ember azonnal fantáziálni kezd, hátha eladó, milyen jó lenne megvenni... s ebben a pillanatban, mikor elöntött a merő áhitat és gyönyör, hirtelen perifériából, ezt az első jobb oldali házat elérve, a lábamnál észrevettem, hogy körülbelül egy másfél-két méter széles feneketlen luk tátong, egy centire onnan, ahova léptem épp. Ki tudja mi mentett meg attól, hogy egyenesen bele ne sétáljak, miközben a kilátásban és a házban gyönyörködtem és ábrándoztam. Mivel itt nincsenek lakóházak, ha belecsúsztam, vagy beleestem volna egyedül, valószínűleg csak hetekkel később találtak volna meg, ha egyáltalán megtaláltak volna. Így hogy a gyermekemmel mentem, fogalmam sincs ő mihez kezdett volna ott a luk mellett, ha én szörnyet halok, távol mindentől, egy dombtetőn. Hisz lehetett ez egy beszakadt pince, mint később megtudtam, ezen a tájékon előfordul, hogy régi pincék felett beszakad a löszös talaj, de lehetett egy régi kút is. Mély volt, az alja nem látszódott. Mondhatom sokkot kaptam. Hirtelen forróság öntött el és nem értettem hogyan éltem túl. Fél centin múlt, vagy talán annyin se. Mért nem nézek a lábam elé? Mit ábrándozok folyton? Ahelyett, hogy figyelnék rendesen az adott pillanatokra, a jelenre, a valóságra, az agyamat folyton elöntik az álomképek és a fantáziámban élem a fél életemet. Figyelj magad elé! Figyelj, mindig a következő pillanatra! Soha, soha többé ne kalandozz el, soha többé ne álmodozz, csak azzal foglalkozz, ami a valóság, ami történik, amerre haladsz, mert az életedbe kerülhet. Ne úgy élj, mint egy holdkóros, aki fel se fogja mi történik körülötte! Figyelj! Figyelj! Mindig előre! A lábad elé. A következő lépésre! Mint a sakkban. Istenem, köszönöm ezt a tanítást is! Belém égetted örökre!

Az út egyre mélyül, a löszfal oldalából növő akácok alagutat képeznek a fejünk fölött. Az autók nyoma mély nyomokat vájt a löszös földútba. A kavicsok csúsznak, nagyon kell figyelni, ahogy ereszkedik lefelé az út.

20200422_182529.jpgVégre meglátom a beton utat. Dobog a szívem. Végre kijutok innen. Végre látom a fényt az alagút végén. Kilépek a növényalagútból. A egyre meredekebb út belefut az Incső utcába. Balra fordulok, majd egy nagy kereszteződéshez érek nemsokára, hol 4 út találkozik. Itt, az egyik kerítés beugrójában eldugva, szinte észerevétlenül bújik meg egy nagy fa takarásában, szerényen, a hatodik kereszt, a Kalmár kereszt, szinte megváltásként. Az embernek sírni volna kedve a megkönnyebbüléstől. De látva ezt a kis csöndes, senkit nem zavaró, remeteként megbúvó keresztet, az ember megtorpan egy pillanatra. Tán nem is olyan bonyolult az élet, mint eddig gondoltam. Tán nem kéne úgy rohanni, hajtani az igát egyre. Tán igaza van ennek a kis feszületnek, ki itt pihen a fa árnyékában e félreeső kis zugban csendesen, elbújva a világ zűrzavara elől. Jó volna oly bátor lenni, hogy az ember merjen néha elcsendesedni egy fa tövében, mint Buddha tette, vagy ez a feszület.

20200422_182603.jpg

7. STÁCIÓ = JÉZUS MÁSODSZOR ESIK EL A KERESZTTEL

20200422_183824.jpg

Az Alsó Héma utcán haladunk tovább lefelé, egészen addig, amíg az bele nem torkollik az Iskola utcába, ahol balra fordulunk és egészen elmegyünk a nagy kanyarodó betonútig, ami a Győrújbarát felé vezető főút. Ebben a nagy kereszteződésben bal kéz felé fogjuk megtalálni a büszkén őrt álló Salamon-keresztet. Itt található egészen közel a Nyúl-Győrújbaráti busz megállója, hol fa asztalból és padokból pihenőhelyet is találunk. Mi eddig jöttünk az első nap. Délután kettőkor indultunk és körülbelül négy és fél óra alatt tettük meg. Innen könnyen megközelíthető a központ, ahonnan indultunk, vagy Nyúl bármely lakóövezeti része, vagy akár a győri busz megállója. 20200422_183842.jpg

 

Gyógyító és csodatévő mantra

Mester-tanítvány láncolatunk, Guruparamparánk utolsó három nagy Guruja (mestere), Baba Bajaranga Das után Shrî Swami Tilak Paramahamsa volt, jelenleg pedig Shrî Swami ShankaratilakânandaA Parampara azoknak a mestereknek és tanítványoknak a láncolata, akik a Védákat azonos metódus alapján tanítják. A hagyomány szerint Síva volt az első Guru, ő az Ádi Guru, aki a Rishik tudatának legmélyén jelent meg, mint a legfelsőbb valóság, mely az anyagi és transzcendentális világot egyaránt áthatja. Ezt a tudást tanításokon és beavatásokon keresztül továbbadták tanítványaiknak, meggyökereztetve elméjükben a misztikus Guru princípiumot. Innentől a mester - tanítvány viszony tartotta életben ezt a tudást, amit annak ellenére, hogy szájhagyomány útján öröklődött, majd írásban is rögzítettek, valójában egy olyan ember társaságában érthető csak meg, aki már megtapasztalta azt, az érzékszerveken és az intellektuson túl. Iskolánk, a Vaidika Vidjálája Srí Ádi Sankarácsárja által alapított Szaraszvatí rend mester-tanítvány láncolatához tartozik. 

Baba Bajaranga Das, vagyis Babaji ahogyan szerettei hívták Parivrajaka volt, védikus vándor-szerzetes, aki a világot járva tiszta spirituális tanokat, a létezés metafizikáját, alapvető etikai és erkölcsi tanokat tanított, amik egy vallásos társadalom alapjait képezik. Nevének recitálásához számtalan csodálatos történet fűződik. Gyógyító és csodatévő mantraként tartják számon. Azt mondják, aki Baba Bajaranga Das nevét recitálja, azt a baj elkerüli és védettséget élvez a Guru Shakti (a Guru ereje) által. Azt Babaji védelmezni fogja és megóvja minden rossztól. A nevét recitálók között számos csodáról számolnak be a hívei, volt aki súlyos betegségéből gyógyult fel, volt aki súlyos autóbalesetet szenvedett, de csodával határos módon egy karcolás nélkül megúszta. Ez a mantra a legendák szerint védőpajzsként von körénk burkot, mintha Babaji védőszárnyai ölelnének át bennünket. 

A mantra szövege:

OM | SHRÍ-SAD-GURAVÉ | BAJARANGA- DASAYA | NAMAHÁ

 

Itt tudod meghallgatni:

 

 

A DHARMA AZ VÉDA: JÓGA, TANTRA és VÉDANTA

Swami Shankaratilaka írása

A Maha Vakyam nagy életbölcsességei nagyon mélyek, nagyon erőteljesek, melyeket a Rishik örökítettek át nekünk, s melyeken a Védanta tanításai alapulnak. A Rishik voltak az elsők, akiknek volt Apta Vakyam-juk. A Védantát csak egy Mester által tanulhatjuk meg, és ha az Adhikari felkészült rá, akkor az elméje megváltozik, kicserélődik és a Mester átadja neki a Shaktit és a mások tanítására való képességet. Ezért, mikor a megvilágosodott néz, átlát a felszínen. A megvilágosodás folyamata a Védanta szerint történik és Nidhi Dhyasa a neve.

A jógában a meditációt dhyānam-nak vagy Isvarapranidanam-nak nevezik.

A tantrában a meditációt Upaya-nak hívjuk.

Ezek többféle meditációs technikát takarnak, melyek a három nagy ösvényhez tartoznak, melyek a Dharma tanait, bölcsességeit tanítják. A Tantra a jóga csúcsának elérése. A Tantra összekapcsolódik a jógával, a jóga pedig összefonódik a Védantával.

A jóga gyakorlója megtanulja Mesterétől a különböző mantrákat. A jóga gyakorló egyéni tanulás és meditáció által fejlődik. A tanulmányai és a meditáció felkészítik őt a Védanta tanainak az elsajátítására, mely által megvilágosodik majd.

AZ IMÁDKOZÁSRA VALÓ HAJLAM

Swami Shankaratilaka írása

AZ IMÁDKOZÁSRA VALÓ HAJLAM

Elviselni a fájdalmat pozitív és harcias módon, kémiai és pszichológiai szempontból... remek alternatíva egy gyógyító mantrát imaként recitálni, mert az energia dinamójaként használja az elmét.

OM | SHRÍ-SAD-GURAVÉ | BAJARANGA- DASAYA | NAMAHÁ

AMIKOR KONFRONTÁLÓDSZ

Swami Shankaratilaka írása

Mikor sikerül megoldanod a problémákat, fejlődsz. Ha elmenekülsz előlük, akkor nem fogod tudni merre menj, hol rejtőzz el, hogyan mentsd meg magad.

OM TAT SAT

MÉG TE PANASZKODSZ!

Swami Shankaratilaka írása

Krishna azt mondta Arjunánk:

-Légy jógi! Panaszkodsz, hogy milyen rengeteg kötelességed és felelősséged van! A Gurud kötelessége és felelőssége Te vagy és minden olyan sadhaka (lelki gyakorló, tanuló), mint Te, és minden más sadhaka is! Gondolkodj, légy alázatos, szerény és hálás, ne csapd be magadat és csinálj áldozatot magadból a panaszaid áradatával!

OM TAT SAT

AZ ELME EREJE

Swami Shankaratilaka írása

Az igazság bennünk van, az egyetlen dolog, amit tennetek kell, hogy észreveszitek, hogy bennünk van. Meg kell tanulnunk irányítani az energiákat, hogy képesek legyünk irányítani az elménket. Az elme a test. Ha megfékezed az elmédet, akkor ésszerű, hogy a testet megerősítsük és tanítsuk. Aktiválni akarjuk önmagunk legbelsőbb magját, igaz önvalónkat, mert szükségünk van az elménk erejére, arra, hogy erőt nyerjünk belőle. Ha puhány az elménk, szüksége van egy fajta erő; a riddhi fejlesztésére, mely az elme ereje. Például, ha az alvás, vagy az étvágy dominánsan eluralkodik rajtunk, vagy netán a szervezetünk beteg… olyankor erőt kell adnunk neki. Sok olyan állapot, melyben szenvedünk, az elménkből fakad. Ezért elengedhetetlen, hogy fejlesszük az energiáinkat.

A hatha vidya tudománya a jóga. A testben lévő erő nélkül nem tudod kontrollálni az elmét. A fizikális jógát nevezik hatha jógának, minden más az csak tornagyakorlat. Kundalini Jóga ugyanaz, mint a Hatha Jóga, csak a mantrák is részt vesznek a csakrák felébredésének elérésében.

OM TAT SAT ITI