A világ védikus megközelítésben

Nidhyāna Surya-Devī

A negyedik nap

2018. november 09. - Nidhyana Surya Devi

4828827784_b3d4d8b8bb_b.jpgMiközben kergetőzöm éj s nappal hercegével, a tisztítótűz körül sárkánytáncot járva, tavaszi szellő gyöngéd szárnyán repít a hála,  s csodálattal nézek létezésünk tökéletes imperfekciójára.

Ma találkoztam Elekes Enikővel az Edzésnapló írójával. Mindig felemelő érzés olyan emberrel találkozni, aki tökéletesen átérzi a küzdelmeinket, annak nehézségeit és sikereit. Nagyon sok erőt adott, hogy kitartóan folytassam a megkezdett utamat. A napló vezetése olyan hatással van rám, hogy egész nap képes vagyok figyelemmel lenni önmagam, étkezési és egyéb szokásaim felé, ami egyébként egyáltalán nem jellemző rám. Megtanít tudatosan és koncentráltan, következetesen figyelni és szeretettel kontrollálni önmagamat. És állandó kontroll alatt tartja a gondolkodásomat is. Elméletben persze az ember tudja ezeket, de valahogy a napló által ezek átültetődnek a gyakorlatba és elkezdenek beépülni a hétköznapokba.

Mivel tegnap este rosszul lettem, fogalmam sincs miért, de borzalmas hányinger gyötört, ma egész nap nem ettem egy banánon kívül semmit, csak az esti könyvbemutató után a Vígvarjú Étteremben. Koccintás volt, ünneplés, de én nem ittam csak limonádét. Pedig nagyon jól esett volna, hogy én is ihassak egy finom pohár Rosé-t a többiekkel a közös munka örömére. Most is jól esne, itthon, mikor már lecsendesedett a város. Itthon, írás közben, lágy zenére, a számítógép fényében elszürcsölni egy finom pohár jól kiválasztott száraz fehér bort, Istenem de csodálatos dolog. És ugyanezt egy tengerre néző erkélyen a nyári langypárás estében, hajhhh...be csodálatos az élet...

solo.jpg

Ahhoz, hogy életben maradhassunk gátakat kell emelünk magunk köré. Rendszereket kell felállítanunk, határokat szabnunk. Önmagunknak és másoknak is. Szabályoznunk kell végtelenségünket, határtalanságunkat. Az emberi természet az élvezetek szenvedélyes hajszolására van kódolva. Aki le tudja küzdeni vágyait, mellyekkel másoknak árt, legfőképp önmagának, az az emberi evolúció következő lépcsőfokán áll. De a mai ember hiába van teljes tudatában annak, hogy bizonyos dolgok ártalmasak önmaga számára, sőt bizonyos dolgok hosszú távon saját fajának, más fajoknak és egész civilizációjának az elpusztulásához vezetnek, nem képes lemondani róluk. Az ember alapvetően szinte képtelen lemondani berögzött szokásairól, akkor is ha azok ártalmasak és mérgezőek. Így hát az evolúcióban a következő lépcsőfokot azok képviselik, akik képesek legyőzni önmagukat, egójukat, szenvedélyeiket és képesek globálisan és hosszútávon felelősségteljesen gondolkodni, cselekedni és élni. Képesek nem önmagukért, hanem az utánuk születőkért dolgozni és a jövő generációi számára megteremteni mindazt, ami a jólétükhöz, egészségükhöz és fennmaradásukhoz szükséges. Mert a társadalmat csak és kizárólag ők képesek előre vinni, s nem a pusztulásba. Tehát az evolúció egyáltalán nem állt meg.

Én pont olyan vagyok, mint egy tiszta vízű hegyi patak az üveghegyen túl, miben a ficánkoló pisztráng is én magam vagyok. Örök hófödte lelkem határain őrtüzek lángja figyelmeztet minden arra tévedő vándort, hogy onnantól természetem öntörvényei uralkodnak, azon emberi akarat, s erő nem foghat. Mikor olvad a hófal, meghasad a jéghegy, visszhangzik mennydörgő rianása, mindent elsodor érzelmeim árja. Lavinaként zúdul a világra, s közben angyalok kacaja hárfákon zengeti cérnaszál húrok édesbús dallamát.

Oly szépek az emberek. Egész nap csodálom mily árvák, mily kitartóan hordozzák önnön keresztjeiket. Bárcsak átvehetném tőletek! Bárcsak tenyeremre tehetnélek benneteket egytől-egyig, s megmutathatnám a fénylő nap sugarát, melyből jöttetek, s melybe majd mind visszatérünk, s mely táplál minket, mely a forrása minden élő szív dobogásának, s a létezésnek. Figyelem arcuk kicsiny ráncait, szájszélük rezzenéseit, szemük csillanását, s fáj hogy azt hiszik egyedül vannak e világban. Hisz mind itt vagyunk, egymás mellé fekve körbeölelhetnénk a Földet, s hálával telve simogathatnánk, mint édesanyánk csecseit egykor, ki otthont, s ételt ad nekünk nap nap után szakadatlan, s kinek nem halljuk sírását saját magunk zajongásától.

alone-architecture-buildings-220444.jpg

Nézem az utcákat ahol felnőttem, a házak cirádáit, az emberek szomorúan lefelé görbülő ívvel telt szemeit, és boldog vagyok, mert itthon lehetek, mert békében élhetek, mert Magyar Földön születhettem, mert magyar illatok vesznek körbe, magyar szó, magyar nóta, magyar tánc, a budapesti aranyfények, csipkézett házak és a megszentelt Duna-Ganga ölelésében. Meg kell őrizni hagyományainkat, nyelvi kincseinket, kulturális értékeinket és legfőképp át kell örökítenünk az utánunk jövőknek. Csak így maradhat fenn kultúránk, népünk. Máskülönben fokozatosan bele fogunk olvadni más kultúrákba és csak az írott emlékek őrzik majd mit jelentett magyarnak lenni, magyarként élni. Ha elvesztjük történelmi és kulturális  identitásunkat és emlékeinket mi az ami magyarrá tesz majd bennünket? Hisz bármely országba ha elmész, ott az emberek mindenhol népeik táncát táncolják, saját népdalaikat éneklik. A brazilok a tengerparton, a spanyolok az utcákon, a törökök és oroszok a szórakozó helyeken is... minden erős kultúrával rendelkező nép tudja hogy kell táncolni saját népe hagyományos táncát. Te vajh tudod é? A gyereked tanulja é az oskolában? És tudod e kik voltak a királyaink? Csak hármat, tudsz é mondani? Tudod é mikor kezdődött a honfoglalás? Tudod é ki volt az első miniszterelnökünk? Ki zenésítette meg a himnuszt? Ki írta, hogy "Ég a napmelegtől a kopár szík sarja", vagy hogy "Ej mi a kő! tyúkanyó, kend", vagy Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk! Bizony, por és hamu vagyunk!" vagy "Volék sirolm tudotlon. Sirolmol sepedik, Búol oszuk, epedek." Sóhaj, sóhaj, ezer sóhaj... sóhajok hídján átkelek,korlátjának szegletére imákat vések, a magyar nemzetért...Hogy lehetne megértetni az emberekkel, hogy ahhoz, hogy egy fa nagyra nőjön, először erős gyökereket kell eresszen?

Hálás vagyok, hálás, hálás... hogy itt lehettem. Hogy testet ölthettem. Hogy szerethettem. Hogy adhattam és kaphattam. A szereteten kívül mást nem kívánok magammal vinni.

Megint hajnali fél három. Negyedik nap. Ma se ittam alkoholt, nem ettem semmi nassolni valót. Nem csináltam semmi egészségtelen dolgot, nem stresszeltem, nem voltam feszült. Odafigyeltem mikre gondolok, miket érzek, miket beszélek és igyekeztem kontroll alatt tartani a pozitivitás jegyében mindent. Nagyon lassan telik az idő... az önmegtartóztatás elhajlította a téridő görbémet... sose lesz vége ennek...

Hogy tudtok ti folyton ilyen okosan élni? Hol van ebben a szenvedély? A spontaneitás? A szárnyaló szabadság? Az eufória? Az életadta gyümölcsök megízlelése?

A bejegyzés trackback címe:

https://nidhyana-surya-devi.blog.hu/api/trackback/id/tr2414361053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.